Vodicei őszelés Cateával
A nyári képfelismerő versenyünk második helyezettje Catea lett. Õ az Expo Travel jóvoltából Vodicébe utazott . Vegyük fel egy kicsit a horvát lazaságunkat és éljük át Catea élménybeszámolóját.
Vodicei őszelés Cateával:
Indulásig el sem mertem hinni, hogy a horvátországinfo.hu honlapon, a képfelismerős játék második helyezettjeként az Expo Travel felajánlásából nyertem egy egy hetes apartmant Vodicébe, és még ráadásul egy egynapos hajókirándulást is, a Krka Nemzeti Parkba. Így volt részem abban a csodálatos, egy hetes "őszelésben", amiről most itt mesélek:
Szombaton, 2008. szept. 13-án indultunk el, egy cimborámmal, Tibivel. Barcsnál gond nélkül át is léptük a horvát határt, majd Zágrábot kikerülve, és a hegyeken átkelve az autópályán haladtunk Vodice felé, ahova este tájt érkeztünk meg. A szállásunk egy helyes kis egyszobás, fürdőszobás apartman volt, aminek az erkélyéről - mint másnap reggel kiderült - látni lehetett a házak mögött megbúvó zöldeskék tengert, aminek partjára pár perc sétával könnyen le is lehetett jutni.
Másnap - vasárnap - pihenőnap volt az egész napos autóút után, amit azzal töltöttem, hogy a nyakamba vettem a fényképezőgépem és elindultam városnézni. A szállás Vodice nyaralóövezetében volt, Srima-ban, így egy kellemes, kb. 3/4 órás tengerparti sétával lehetett eljutni a városközpontba. Útközben tengert figyeltem, ami nyüzsgött az élettől - csigák, kagylók, tengeri uborkák, tarisznya- és remeterákok, halak…, mindig volt miért megállni, valamire rácsodálkozni.
Vodice nagyon helyes kisváros, szép kikötővel, pálmafákkal, kicsi, de kedves régi belvárossal, és egy remek múzeummal, amiben nemcsak tengeri állatokat bemutató akvárium, hanem a vízből kimentett régi amforákat és hihetetlenül aprólékosan kimunkált hajómodelleket is lehetett látni.
Hétfőn felkerekedtünk és belőttük Split-et, mint úti célt. Az idő kegyes volt hozzánk, hétágra sütött a nap és az égtől kéklett a tenger. Odafele beugrottunk Primosten-be, ami egy hangulatos városka egy kis félszigeten, tele zegzugos sikátorokkal, melyek mindegyike a templomhoz vezet, mely melletti temetőből gyönyörű kilátás nyílt az azúrkék tengerre. (Ez az a hely, ahol még halottnak lenni is jó. :) ) És jókat derültünk a virágtartó csízmákon. :)
Splitben utunk természetesen Diocletianus palotájába vezetett, amit én palota helyett negyednek hívnék. Számomra megdöbbentő volt, hogy mekkora helyet foglal el ez a régi városrész. Szerencsére pont egy császári beszédre értünk a dóm elé: egy fehér tógás, babérkoszorús ipse tartott beszédet testőrei gyűrűjében. Miután őcsászársága kinyilatkoztatta amit akart, beszaladtam a dómba, ami mozaikos kupolájával, márványberakásos oltárával, faragott szószékével igazán megkapó látvány, és tilos volt benne fényképezni, így mellékelek róla is képet.:) A templomtoronyba is érdemes volt felmenni: rájöttem, hogy tériszonyos vagyok - de a kilátás miatt megérte. De a legjobban mégis a palota előtti, tenger menti pálmafás sétány varázsolt el, gyönyörű volt a maga színes, nyüzsgő és tágas valóságában. Hazafele Trogirba is bementünk, de már csak sötétben láttuk, ami demo verziónak volt jó - ide is muszáj lesz majd még visszajönni.
A keddi nap ismét pihenésre áldozódott. Én megint felkerekedtem, és életem legszabadabb napját töltöttem el a városban. Nem kellett rohanni sehova, nem volt semmi program, csak sétálni a napsütéses városban, felfedezni minden zegzugát a legszűkebb utcácskájától a templom melletti térig, semmi más dolgom nem volt, mint jól érezni magam - ami sikerült is. Azóta is erre a napra gondolok, ha egy kicsit is lehangolódok, feltölt azonnal újra.
A következő nap volt utunk egyik leglátványosabb programja: a Krka nemzeti park. Már a hajóút is lenyűgöző volt, ahogy a folyótorkolaton át, Sibeniket érintve megközelítettük a Park területét. És a vízesések, ahogy habosan, hangosan zubogva átbuknak a sárgászöld, fűszerű növényeken; vagy a kis patakok, melyek felett átívelő fapallókon haladva mindegyik kis kanyar után új látvány várja az embert, és ráadásul ciklámenek lilállottak az erdőben. Kevés a szó, hogy leírjam mennyire magával ragadott a hely.
A csütörtök már rápihenés volt a pénteki indulásra. Utolsó istenhozzád Vodice városához, pakolás, rendrakás töltötte ki a napot.
Pénteken elsőként hazafele útba ejtettük Zadart. Bevallom, ez a város nem nagyon fogott meg, valószínűleg azért, mert - mint olvastam - a bombázások miatt már nincs igazi régi városrésze. De mentségemre legyen mondva, hogy nem nagyon volt időnk ráhangolódni a vársora, mert csak kb. 2 órát szánhattunk rá, ugyanis siettünk tovább, hogy még időben érjünk a Plitvicei, amivel majd' 18 éves vágyam teljesült. Ha a Krka Nemzeti Parknál nem találtam a szavakat, ezt még annyira sem lehet leírni, de azért megpróbálom: fehéren habzó zubogók, csörgedező csermelyek, hatalmas vízesés (78 m), az azúrkék tavacskák felett már pirosló cserszömörce bokrok, és persze kacsák és pisztrángok tették még giccsesebbé a képet. Hát, erre is inkább egy nap kell, mint 3 óra, de már tudjuk miért kell ide is visszajönni.
Végül, fáradtan, de csodálatos élményekkel telve értünk éjjel haza, Magyarországra.
Csodálatos és felejthetetlen út volt, amiről többet tudtam volna írni - ez itt fent egy dióhéjnyi összefoglaló a legszebb benyomásaimról - de megfogadtam, hogy ha lehet, ezentúl minden évben eljutok Horvátországba legalább egy hétre, mert nagyon megszerettem és tudom, hogy még sok látnivaló és élmény vár még rám ott. :)
Jóba Kati
2008. 10. 11.