×

Ezek Makarska legszebb strandjai

Makarska pontosan a közel 2000 méter magas Biokovó-hegység lábainál terül el. Az egész város tiszta és gondozott. Kikötőjében szinte egymásba érnek a szebbnél-szebb jachtok. Ha fürödni szeretnénk, strandokból is van kínálat bőven.

 

 

A városi strand

Makasrka strandjai közül a Városi strand a legismertebb. Nagyon könnyű megtalálni. A Szent Péter félsziget északi partjáról indul és vagy másfél kilométer hosszan tart az északi irányba. A fehéren rikító kavicságyat, üde zöldellő, mediterrán fenyvesek kísérik, majd a partszakaszt a Franje Tuđmana sétány zárja le. Innen indul az éttermi- és szállodasor, melyről a főoldalon írunk részletesebben.

Egy védett öbölben fekszik Makarska városi strandja.
Makarska strandjai közül a városi a legjobban felszerelt.

Maga a strand végig kavicsos, közepesen lassan mélyül és nagyon tiszta. A nemzetközi Kék zászló minősítéssel is rendelkezik, vagyis fokozottan ügyelnek a strand tisztaságára és folyamatosan ellenőrzik a tenger minőségét is. Akár kint a parton, akár a fenyőfák alatt is lepakolhatunk. Ha gyerekkel érkezünk, érdemes a fenyők alá letelepedni, mert így könnyebben tudunk védekezni a nagy forrósággal szemben.

Makarska strandjai közül ide járnak a legtöbben.
Nagyon népszerű a városi strand.

Több helyen vannak gyerekes, ugráló várak a vízben és több helyen tudunk vízi biciklit, kajatok bérelni. Kifejezetten jól védett a strand Makarskán, gyakorlatilag az egész öböl le van zárva a hajóforgalom elől. Ha beengedjük a gyereket a tengerbe, csak a hullámok lesznek az egyetlen veszély források.

A városi strandon túl fekszik a Ramova strand. Ide elég lesz a törülközőnket vinni, hiszen Makarska strandjai közül, ez egy naturista rész.

 

Kiváló ár/érték arányú apartman!

Egy modern, kiváló ár/érték arányú apartmant javasolnék. A Petrovic apartman rögtön a Nagy strand mögötti, második utcában található. Modern bútorzatú, 2-3 fős apartmanokat bérelhetünk.

Szép színes, modern apartmant bérelhetünk Horvátországban Makarskán a strand közelében
Ilyen szép színes, modern apartmant bérelhetünk a strand közelében

A szálláshely különlegessége, hogy a teraszokról tengeri kilátásunk lesz (pont a Nagy strandra látunk rá).

Foglaljunk szállást Horvátországban Makarskán a strand közelében

A strand pár perces sétára esik, Makarska óvárosát is alig 10 perc alatt érjük el. Nagyon jó ár / érték arányú apartman. Több olvasónk nyaralt már itt és szívesen javaslom Neked is. Itt még a parkolás is megoldott. Árak: 2024-ben 33e Ft elő/utószezonban, 45e Ft főszezonban a 2-3 fős apartman. További infó, foglalás itt!

 

A Szent Péter-félsziget strandjai

Az egész félsziget tulajdonképpen egy nagy szikla. Ennek köszönhetően, ha itt akarunk strandolni, mondjuk egy sziklakiálláson, akkor puha strandcipőt, vagy szandált érdemes bekészíteni a csomagunkba, nehogy megsérüljön a talpunk. A félszigeten kijelölt strandok nincsenek, csak a turisták által kitaposott helyek.

Ilyen a strand a Szent Péter-félszigeten

 

Strandok a déli parton

Makarska sétányának végén egy erdős, sziklás területet találunk. Ez az Osejava park. A park, illetve a part Makasrka felőli oldalán található a Grotta diszkó (más néven Deep Makarska). Itt a parton is tudunk strandolni, de hasonlóan sziklás partszakaszra számítsunk, mint amit a Szent Péter félszigeten találtunk.

Az imént bemutatott partokon kívül Makarska strandjai északi irányban húzódnak még el a Biokova és a Dalmacija hotelek előtt. Ezeket a partokat is érdemes kipróbálni.

 

További strandok Makarska környékén

Omis
Az egész Makarska Riviérán apró kavicsos, illetve sziklás partszakaszokat találunk. Ha homokos strandon szeretnénk fürdeni, akkor hajtsunk át Omisba, ugyanis itt több homokos strandot találunk.

Brela
A város pörgő élete miatt Makarska strandjai nagyon népszerűek. Ha Horvátország egyik legszebb strandját is ki szeretnénk próbálni, üljünk kocsiba, vezessünk pár kilométert északra és Brelánál parkoljunk le.

A brelai Punta rata strand Horvátország legszebbjei között tartják számon.
Horvátország egyik legszebb strandja a szomszédos Brelán található

Brela strandja, pontosabban a Punta rata szikla / strand Horvátország legszebbjei között szerepel. A partszakasz Brelán is sziklás, köves, így ide is érdemes a strandcipőnket magunkkal vinni.

Kövess közösségi oldalainkon is!