×

Brac sziget

A Brac sziget Horvátország kellős közepén, pontosan Splittel szemben helyezkedik el. Egy hatalmas kiterjedésű szigetről van szó. Ha ide tervezzük a nyaralásunk, gyakorlatilag minden napra jut valamilyen érdekes program. Ismerjük meg részletesebben a Brac sziget történetét, legfontosabb látnivalóit, foglaljunk egy jó kis apartmant vagy hotel szobát, és nyaraljunk Mi is Bracon!

 

 

Utazás

Javasolt útvonal: Brac autóval kicsit hosszasan, de könnyen elérhető. Magyarország felől az M7-es autópályán a letenyei határátkelő után, ráhajtunk a horvát A4-es autópályára. Zágrábnál véget ér az A4-es autópálya. Zágrábtól az A1-es autópályán haladunk tovább, míg el nem érjük Splitet (csak egyenesen kell haladni). Ahogy elhagyjuk az autópályát, rövid vezetéssel lecsurgunk Splitbe. Levezetünk a kikötőbe, megvesszük a jegyünket és átkompozunk Bracra. Budapest Supetar távolsága 770 kilométer, a letenyei határtól 530 km van még hátra. Brac busszal: a Flixbusnak van közvetlen járata Splitbe (9500 Ft-tól vannak jegyek), majd innen kompozni kell. Split vonattal: nyáron a Máv Adria Expressz járatával Splittig tudunk elmenni (ez a végállomás), majd innen komp.

Kicsit hosszú az út, de Brac autóval könnyen elérhető
Kicsit hosszú az út, de Brac autóval könnyen elérhető

 

Web, GPS adatok

Programok, címek, vásárlás a Brac szigeten

  • Innen indul Splitből a komp (GPS)
  • Innen indul Supetarból a komp (GPS)
  • Parkoló a Zlatni Rat strand mögött (GPS)
  • Parkoló a Lovrecina öbölnél (GPS)
  • Parkoló a Blaca kolostornál (GPS)
  • Blaca kolostor belépő: felnőtt 7 euró, gyerek 2 euró
  • Blaca nyitva: hétfő kivételével 9-15, nyáron: 9-17
  • Utazás: autópálya díja: 24 euró
  • Supetar - Split komp: menetrend, árak
  • Komp ára: autó 25 euró, fentőtt 6,2 euró, gyerek 3,1 euró
  • Sumartin - Makarska komp: menetrend, árak
  • Szállások ingyenes parkolással (link)
  • e-autó töltő: Sutivanban, Postirán, Bol 1, Bol 2, Milnán

 

Hogyan szervezzünk meg egy Brac szigeti nyaralást?

Brac egy hatalmas kiterjedésű sziget. A Split felé néző oldala lankás, itt található a legtöbb – majdnem az összes – település. Összesen 22 település, valamint 12 lakott, és 5 lakatlan házcsoportja van. 15 ezer lakosa van a Brac szigetnek, akik a szemközti Splitbe járnak dolgozni, vagy turizmussal / földműveléssel / halászattal foglalkoznak.

Brac sziget Horvátország egyik legjobb nyaralási úticélja
Brac sziget egy tökéletes nyaralási úticél

Brac egy gyönyörűszép sziget. Megtalálhatók itt az eldugottabb tengerpartok, középkori, történelmi városközpontok, forgalmas, népszerű strandok és akad bőven hegyvidéki terület is. Ami a növényzetet illeti: igazi mediterrán hangulat vár ránk, hatalmas pálmafákkal, ciripelő kabócákkal, ácsingózó aloe verákkal, kaktuszokkal és természetesen a türkizkék tengerrel.

Megmondom őszintén,

amikor életemben először, Horvátországban jártam, itt Brac szigeten töltöttünk 10 napot. Annyira megtetszett ez a vidék, hogy végül egy örök szerelem lett belőle.

Szálláshely szempontjából, Brac sziget északi partvonalával érdemes kalkulálni. Ezen belül is rögtön Supetar, majd mellette, Mirca, Sutivan, Splitska és Postira városokban érdemes szállást nézni. Ezek mind közvetlen tengerparti települések. Értelemszerűen Supetarnak van a legnagyobb történelmi óvárosa. A többiek kisebb, mediterrán települések.

Nemrég Puciscán egy közvetlen tengerparti és hatalmas tengeri terasszal / grillsütővel rendelkező apartmant foglaltam. Mi egy 2 fős stúdiót foglaltunk – ahhoz tartozik ez a hatalmas grill – mellettünk pedig egy 4 fős apartman volt. Ha mindkét apartmant kibéreljük: 2 család, vagy nagyszülőkkel / gyerekekkel kényelmesen elférünk itt. Amikor megérkeztünk friss horvát házi süti és diólikőr várt, a grill pedig teljesen fel volt pakolva. Olyan érzésen volt, mintha egy régi barátomhoz tértem volna vissza. Következő nap palacsintát hozott a házi néni. Ami még fontos, ide a kutyusod is magaddal hozhatod, és pontosan a ház előtt van egy strand. Mi szeptemberben 32e Ft-ot fizettünk naponta, most nyáron 36e Ft. Szállást itt tudunk foglalni!

 

Fontosabb települések

Supetar

Supetar a Brac sziget legnagyobb települése. Itt kötnek ki a Splitől érkező kompok, s innen indulnak tovább, a sziget autós útjai. Supetar nevét a város védőszentjéről Szent Pétererről (Sveti Petar) kapta.

A Főtéren található Supetar legfontosabb látnivalói
A Főtéren találhatók Supetar legfontosabb látnivalói

Supetarnak rögtön egy kellemes, mediterrán megjelenése van. Már a kompról is jól látszódik az Angyali Üdvözlet templom harangtornya. Ez a szentély, illetve ennek környezete Supetar fő látnivalói. Az Angyali Üdvözlet templom egy ókeresztény bazilika romjaira épült. Közvetlenül a szentély előtt áll a Leroy óratorony. A templom mellett VI. századi római mozaikokat fedezhetünk fel. Ha a Brac szigeten nyaralunk, ezt a teret érdemes felkeresni.

Horvátországban a Brac szigeten, a Sveti Nikola félsziget előtt, egy hatalmas, homokos strand található
A Sveti Nikola félsziget előtt, egy hatalmas, homokos strand található (slike: Brac TZ)

Szállás szempontjából Supetar is kiváló választás, hiszen nemcsak az óvárosa szép, de rögtön két homokos strandot találunk itt. Elsőt, a Sveti Nikola-félsziget előtti öbölben találjuk.

Van óriás csúszda és sokszor medencés bulikat is szerveznek Horvátországban a Brac szigeten
Van óriás csúszda és sokszor medencés bulikat is szerveznek (slike: Benny FB)

Ez a Punta másik nevén a Banj strand. Ennek a külső partja kavicsos. Amikor bemegyünk a tengerbe, utána érzékelhető a homokos aljzat. A parton olajfák adnak árnyékot. Jól felszerelt ez a strand. Van óriáscsúszda, vízi ugrálóvár, kajakot, vízibiciklit tudunk bérelni illetve a Benny bárban sokszor éjjeli, medencés bulikat szerveznek. Itt igazából minden adott, ami egy kényelmes és pörgős nyaraláshoz szükséges.

Brac sziget szállás – Bluesun Velaris Resort
Kiválló ár / érték arányú hotel, a Velaris Resort

Egy hatalmas apartmantelep található a várostól kifelé, a strand mögött közvetlenül pedig a Waterman Resort és a Bluesun Velaris Resort helyezkedik el. Ez az egész terület egy fenyveses, árnyékos terület. Több hotel található itt. Az általunk javasolt Velaris Resort 3, míg a Villa Vela Luka, a Hotel Amor és a Waterman Resort 4-4 csillagos hotelek.

Brac sziget szállás – Bluesun Velaris Resort

A Velaris Resort kicsit egyszerűbb berendezésű, mint a szomszédos 4 csillagos hotelek, viszont nagyon jó ár / érték aránnyal rendelkezik. Ez a hotel a félsziget másik oldalán, a Vela lukai öbölnél helyezkedik el. Ami nagyon jó az itteni hotelekben, hogy félpanziós ellátást is kérhetünk. Ha egyszer kifizettük a szállás árát, onnantól csak a fakultatív kirándulások, amit plusz költség. Árak: 2024-ben 23e Ft-tól reggelivel, 26e Ft-tól félpanzióval elő/utószezonban, 32e Ft-tól reggelivel, 36e Ft-tól félpanzióval főszezonban. További infó, foglalás itt!

Rögtön a homokos strand mögött található a 4 csillagos Waterman Horvátországban a Brac szigeten
Rögtön a homokos strand mögött található a 4 csillagos Waterman Resort

Ha 4 csillagos kiszolgálást szeretnénk, a Watermanban érdemes szállást foglalni (ITT). Ez a hotel rögtön a homokos strand mögött található.

Horvátországban Supetarban, Vela Lukán lassan mélyülő, homokos tengerpartot találunk
Vela Lukán lassan mélyülő, homokos tengerpartot találunk

A másik homokos strand a Resortok mögötti öbölben helyezkedik el. A Vela Luka szintén egy lassan mélyülő, homokos strand. A hotelek felőli oldala betonozott, az öböl vége kavicsos, a szemközti part pedig sziklás. Nagyon kicsi ez az öböl. Azok járnak ide fürödni, akik ténylegesen itt nyaralnak. Amikor bemegyünk a tengerbe az elején kavicsos. Ahogy megteszünk pár méter, előjön a homokos tengerfenék.

 

Splitska

Egy apró halászfalu Supetar mellett. Amikor a spliti Diokléciánusz palota épült Splitska volt Brac kikötője. Ide hozták a felhasznált mészkő tömböket és innen szállították tovább Splitbe. A település a Boldogságos Szűz Mária-templom körül kezdett el kialakulni.

Splitska egy tündéri, vendégszerető kisváros Horvátországban a Brac szigeten
Splitska egy tündéri, vendégszerető kisváros

Splitskán kavicsos és sziklás strandokat találunk. Akkor javaslom, ha egy kis, csendes halászfaluban nyaralnánk.

 

Postira

Postira, Splitska mellett található. Talán egy picivel nagyobb nála. Viszonylag egy újabb településről van szó. Első írásos emlékek csak a XIV. században említik először. A hely különlegessége, hogy a falucska előtt két félköríves, egészen apró kavicsos – néhol sziklás – strand található.

Postira is egyaránt jó választás
Postira is egyaránt jó választás

Ha egy kedves, virágos, mediterrán városkában nyaralnátok, jól fogjátok érezni magatok!

 

Teljesen tengerparti apartman Bolon

Képzeld el, Bolon – ahol az a hatalmas, gyönyörű strand van – teljesen tengerparti apartmant bérelhetünk, éppen még kifizethető áron.

Közvetlen tengerparti apartman Bolon Horvátországban
Közvetlen tengerparti apartmant bérelhetünk

Bol város, az Aranyszarv stranddal átellenes oldalán vagyunk, még a Dominikánus kolostor előtt. Itt egy picike strand található, melynek a partján áll a Stella Mare apartman.

Foglaljunk apartmant a Stella Mare apartman a Brac szigeten

A háromszintes házban, 2 fős apartmanokat bérelhetünk. A lakások modern berendezéssel rendelkeznek és mindegyik apartmanhoz tengeri erkély tartozik. A strand pontosan előttünk van. Semmit nem kell sétálgatni, pont az erkélyünk előtt fürödhetünk. Bol óvárosa a következő öböltől indul. 2-3 perc alatt az óváros szélén vagyunk. Boli viszonylatban nézve, teljesen korrekt árakkal rendelkezik a szálláshely. Árak: 2024-ben 36e Ft elő/utószezonban; 65e Ft főszezonban 2 főre. További infó, foglalás itt!

 

Sutivan

Brac északnyugati végén járunk. Számomra ez egy nagyon kedves hely, hiszen itt jártam éltemben először Horvátországban. Szintén egy elég kicsi településről van szó. Amikor megérkezel Sutivanba, hatalmas pálmafák fogják közre azt az utat, mely a rakpartra visz le. Tulajdonképpen itt is egy szentély, illetve 40-50 kőház és egy kikötő adja a város magját. Sutivan a kikötőben található Szent János (Sveti Ivan) templom után kapta a nevét. Itt is kavicsos standon tudunk fürödni. Az előbb bemutatott települések közül egyértelműen Supetarban van a legnagyobb élet. Ha picit csendesebb helyen nyaralnánk Splitska, Postira és Sutivan egyaránt jó választás.

 

Pucisca

Pucisca a Brac sziget északkeleti oldalán fekszik, egy szűk és mély öböl végén. A városka különlegessége, hogy itt működik Horvátország legnagyobb kőfaragó iskolája és műhelye. Ennek köszönhetően, díszes faragott lámpaoszlopok vannak a sétányon és sok ház sokkal díszesebb, mint amit megszokhattunk.

Puciscán lényegesen több kőházat találunk. Ide fényképezkedni menjünk.
Puciscán lényegesen több kőházat találunk. Ide fényképezkedni menjünk.

Pucisca érdekessége még, hogy itt arányában sokkal több a kőház, mint más településeken. Igazából fényképezni érdemes ide jönni.

 

További látnivalók

Bol / Zlatni Rat

Az előzőekben említést tettem már Bolról. Ez a település a Brac sziget déli oldalán helyezkedik el. Mivel Brac déli oldala hegyes, sziklás terület, gyakorlatilag csak ez az egy település található itt. Bol egy nagyon hangulatos, mediterrán kisváros. Mivel édesvízlelő hely volt itt, nagyjából 5000 éve lakott a település. Az élet a kikötő környékén kezdett el kialakulni. Sok helyen még ma is felfedezhetők a római kori műemlékek maradványai.

A dominikánus kolostor Bol egyik legszebb része Horvátországban a Brac szigeten
A dominikánus kolostor Bol egyik legszebb része

A város egyik legszebb része a XV. századi dominikánus kolostor. Bol igazából mára annyira elnyúlt a tengerparton, hogy egy hosszú sétányos, sok-sok éttermes, kávézós kisvárossá nőtte ki magát. A város legfontosabb látványossága a Zlatni Rat strand. Ez tulajdonképpen egy földnyelv. Az ellentétes tengeri áramlatok, hullámok alakították ki és formálják ma is az alakját. Ennek köszönhetően a szarv vége, hol erre, hol arra néz.

Jó nagy hullámok vannak Horvátorságban Bolon az Aranyszarv strandon
Jó nagy hullámok vannak az Aranyszarv strandon

Az Aranyszarv strand egy erősen kavicsos tengerpart. Viszonylag gyorsan is mélyül. Mivel egy sziklás, meredek oldalfalú területen járunk, így kicsit szeles,

ennek köszönhetően, jó nagy hullámok vannak itt.

Bol várostól kis sétányon érjük el az Aranyszarv strandot. Bol a környék legfrekventáltabb úticélja, így kicsivel magasabb szállás árakkal találkozhatunk, mint máshol. A szállás kínálat is sokkal magasabb színvonalú. Számos 4 csillagos tengeri panorámás apartmant, illetve hotel resortokat találunk itt. Mivel Bol egy lejtős területen helyezkedik el, így ha a domboldalban foglalunk szállást, annak nagy valószínűséggel tengeri kilátása lesz.

Horvátországban a Brac szigeten, Bol a legjobb hely
Bol a legjobb hely az egész környéken

Tudom, nem egy olcsó úticél Bol, viszont itt a közel-távolban nincs más település. Azok tartózkodnak a városban, akik ténylegesen itt nyaralnak, vagy ide jönnek napközben – akár kocsival, akár hajós kirándulással – fürödni. Itt nem lesz olyan problémánk, hogy a komp belecsúszik a kilátásba, vagy túl korán megy le a nap a hátunk mögött. Ez egy nagyon szuper hely, megéri összegyűjteni rá a pénzt.

Nagyon kényelmes, minőségi hotel az Elaphusa Bolon Horvátországban a Brac szigeten
Nagyon kényelmes, minőségi hotel az Elaphusa

A 4 csillagos Bluesun Hotel Elaphusa, az Aranyszarv strand előtti tengerparton helyezkedik el. Ezt a hotelt azért javaslom, mert eléggé magas és széles szolgáltatásokat nyújt, mégsem csillagászati áron. A hotel a tengerparton helyezkedik el. Nem teljesen a parton, előtte fut végig a Bolt az Aranyszarvval összekötő sétaút. Közvetlenül a hotel előtt, sziklás tengerpart található. Ha az élő tengerben fürödnénk, 100 métert sétálnunk kell, az Aranyszarv strand pedig 5 perc sétára esik innen.

Nagyon kényelmes, minőségi hotel az Elaphusa Bolon Horvátországban a Brac szigeten

A Hotel Elaphusa egy nagy kültéri, egy kisgyerekes pancsoló és belső medencével is rendelkezik. A hotelnek különálló wellness részlege van szaunával, pezsgőfürdővel, masszázs lehetőségekkel. Külön beltéri bowling és több kültéri teniszpálya, kerékpár bérlési lehetőség is van. Egész Bolon, ennek a hotelnek van a legnagyobb wellness és sport szolgáltatása. Gyerekeknek külön játszóház, minden nap animációs játék, tini diszkó, felnőtteknek pedig Night club áll rendelkezésre. Az Elaphusa rendkívül széles szolgáltatásokkal rendelkezik, s a többi hotelhez képest kifizethető árai vannak. Ez egy olyan hely, ha egyszer megérkezel ide, nem akarsz majd se máshova, se hazamenni. Árak: 2024-ben 25e Ft-tól reggelivel, 27e Ft-tól félpanzióval elő/utószezonban; 48e Ft-tól reggelivel, 52e Ft-tól félpanzióval főszezonban / fő ártól bérelhetünk szobát. További infó, foglalás itt!

 

Vidova gora

A 778 méter magas Vidova gora csúcs, Brac sziget legmagasabb pontja. Ha autóval Bolra tartunk, kis kitérővel ugyan, de útba esik.

Tökéletesen látható a horvátországi Vidova Gora csúcsról az Aranyszarv strand
Tökéletesen látható innen az Aranyszarv strand

Nagyon szép kilátás nyílik innen az Aranyszarv strandra, szépen látható a szemközti Hvar sziget, mögötte kissé homályosan még a Vis sziget is látszódik. Képzeld el, tiszta időben Olaszországig is el lehet látni. A Vidova gora csúcs jól összeköthető a Blaca kolostorral és az Aranyszarv stranddal.

 

Blaca kolostor

A Blaca kolostor egy nagyon kellemes erdei séta. Tudom, kicsit furán tűnhet, hogy egy csodaszép szigeten nem tengerparti, hanem erdei kalandra invitállak, de hidd el megéri a kitérő. Visszatérve a kolostorhoz, a Brac sziget délnyugati partján járunk. Egy kavicsos földúton érkezünk meg a parkolóba, ahonnan rövid erdei sétával érjük el a kolostort. Lényegében egy völgyben bokrok és fák között haladunk majd, nem a tűző napon.

Nagyon aranyos erdei kirándulás Horvátországban a Brac szigeten a Blaca kolostor felfedezése
Nagyon aranyos erdei kirándulás a Blaca kolostor felfedezése

A Blaca kolostort a törökök elől menekülő glagolita szervezetesek építették a XV. században. A szerzetesek a közösségben hittek. Mindenkinek meg volt a saját maga szerepe. Amit közösen megtermeltek az közös is maradt. Nem ismerték a magántulajdon fogalmát. Bor, méz, sajt és pálinka termeléssel foglalkoztak első sorban. A XVIII. század közepén egy hatalmas tűzvész pusztított, mely következtében a Blaca kolostor nagy része megsemmisült. Az újjáépítés barokk stílusban történt meg. A későbbiekben iskolaként is üzemelt. Ma egy múzeum működik a kolostorban. Meg tudjuk nézni a régi présgépeket, az iskolapadokat, végül mézet, bort vásárolhatunk. Ez egy nagyon érdekes kirándulás. Érdemes itt kezdeni a napot, majd megnézni a Vidova gorát, utána az Aranyszarvon strandolni egyet.

 

Tomić konoba – a középkori fogadó

Brac sziget kellős közepén, Gornji Humac már a középkorban is egy fontos csomópont volt. Ezen a falun halad át a Bracot hosszában átszelő főút, és innen lehet lecsurogni Bolba. Az ilyen faluk, mindig is pihenő állomásként üzemeltek.

A Tomić konoba gyakorlatilag ugyanúgy néz ki, mint a középkorban Horvátországban a Brac szigeten
A Tomić konoba gyakorlatilag ugyanúgy néz ki, mint a középkorban

A Tomić konoba megőrizte középkori kinézetét. 800 éves az eredeti épület. Gyakorlatilag nagyon sokat nem kéne változtatni rajta, szinte rögtön középkori filmet lehetne itt forgatni.

A szárított sonka, sajt és a sült bárány a fő specialitás.

Nyárs hús (raznici), grillezett bárány és gill mix, vagyis vegyes hús tál a specialitás, házi savanyúval, vörösborral.

Bent a konobában egy nagy tűzhelyen készítik el az ételeket Horvátországban a Brac szigeten
A Tomić konoba gyakorlatilag ugyanúgy néz ki, mint a középkorban

Képzeld el, az ételeket bent a vendéglőben egy nagy tűzhelyen sütik meg, mint a középkorban (amikor mi itt voltunk akkor ott csinálták). A konobának saját borászata és medencés apartmanja is van, így akár 1-1 éjszakát eltölthetünk itt (itt tudsz szállást foglalni).

 

Lovrecina öböl

A Lovrecina öböl a Brac sziget északi partján, Postira és Pucisca között fekszik. Az öböl érdekessége, hogy

vörös színű, homokos tengerpart található itt.

Lassan mélyül a part és végig homokos. Akár mezítláb is be tudunk menni a tengerbe. Ez egy tipikusan kisgyerekes strand.

A Brac sziget homokos strandja a Lovrecina öböl
Kifejezetten gyerekes, homokos strand található a Lovrecina öbölben

Annyi nehézség van itt, hogy csak egy keskeny részen lehet napozni / lepakolni, mert a strand mögött egy kőfal fut végig a parton. A strand másik oldalán egy VI. századi bazilika romja található. Gondolom a bazilika termőföldje volt a strand mögötti terület, ezért van még ott a kőfal. Nagyon érdekes hely a Lovrecina öböl, csak ajánlani tudom. Arra figyeljünk oda, hogy a főúton egy kanyar kellős közepéről indul a lefele vezető betonút. Óvatosan hajtsunk itt le, mert hirtelen nagyot kell fordulnunk és hirtelen nagyot lejt az út.

 

Tipp: tengerparti apartman & korrekt áron!

Ha igényes körülmények között nyaralnánk a Brac szigeten és nem akarunk vagyonokat fizetni, a Dalmation apartmanban is érdemes körbe nézni.

Dalmatino apartman a Brac szigeten Sutivanon
Modern, új bútorzatú apartmant bérelhetünk Sutivanon

Brac sziget északi partján járunk Sutivanban. Itt a parttól alig 150 méterre fekszik az új építésű, Dalmation apartmanház. Mivel új építésű, így a lakások felszerelése is teljesen új.

Foglaljunk szállást a Dalmatino apartmanban a Brac szigeten Sutivanon

Alig 2 perc alatt lesétálhatunk a legközelebbi kavicsos tengerpartra. Az igényesen berendezett lakások mellett, grillsütő teszi kényelmesebbé a nyaralásunk. Sutivan egyébként egy kiváló úticél, ha felfedeznénk a Brac sziget legnépszerűbb látnivalóit. Árak: 2024-ben 30e Ft elő/utószezonban; 44e Ft főszezonban 2-3 főre. További infó, foglalás itt!

 

Milna

A Brac sziget keleti végén, pontosan a Solta szigettel szemben fekszik Milna városkája. Direkt nem a szállás-javaslatos részben hoztam szóba Milnát, ugyanis itt két jókora kikötő található és elég távol esnek innen Brac látnivalói.

Milna városa Horvátországban a Brac sziget végén
Nagyon hangulatos Milna is

Milna egy nagyon hangulatos tengerparti kisváros. Van egy pici városmagja, ahol velencei palotákat, nyers kőházakat láthatunk. A városka legszebb épülete a tengerparton álló és a XVIII. században épült, Mária Mennybemenetele templom. Milna felfedezését akkor javaslom, ha hosszabb időt töltünk a Brac szigeten. Milnát a Blaca kolostorral lehet jól összekapcsolni.

 

Rövid történelem

Brac sziget barlangjai már a vaskortól lakottak, de az első igazi lakóinak az illíreket tekintjük. Mivel Brac, egy igen forgalmas öbölben helyezkedik el, így ie. IV. században görög kereskedők jelentek meg a partokon és évszázadokon keresztül kereskedtek a helyi illírekkel.

Az I. században a Római Birodalom elfoglalta egész Dalmáciát és ezzel együtt Bracot is. Az új római tartomány központja Salona (Split) lett. A szigeten ma is felfedezhetők római villák, kikötők romjai. Mivel Bracon jó minőségű mészkő fejthető, így az akkori építkezésekhez is innen hordták a kőanyagot. Például a szemközti Diokléciánusz-palota is jórészt braci mészkőből épült fel. Skrip közelében ma is fellelhető az egykori római kőbánya. A Római Birodalom bukása után szláv és avar törzsek lepték el Splitet, a menekülő lakosság pedig Bracra menekült.

1268-1357 között a Velencei Köztársasághoz, majd a magyar, utána bosnyák fennhatóság alá került. 1420-ban ismételten velencei hajók érkeztek Brac partjaihoz és ismét elfoglalták. A második velencei uralom több mint 400 éven keresztül, egészen 1797-ig tartott. A velencei idők után az Osztrák-Magyar Monarchiához, majd a napóleoni Franciaországhoz csatolták. 1918-ban a Monarchia bukása után a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság része lett. 1941-ben olasz csapatok megszállják a szigetet, majd a II. világháború után Jugoszlávia része lett. Az 1992-es horvát függetlenségi háború után került vissza Horvátországhoz.

 

Kirándulási lehetőségek

Néhány kitűnő programlehetőség, ha a Brac szigeten nyaralunk.

 

Split

Ha a Brac szigeten nyaralunk, kötelező program Split óvárosának felfedezése. Amikor a Brac szigetre megérkeztünk, Splitből indult a komp. Gondolom sietős volt az út, jó fáradt voltál, így érdemes egyik nap visszavezetni Supetarba, a parkolóban hagyni a kocsinkat, s komppal visszajönni Splitbe.

Ha Trogirban nyaralunk, Split óvárosa egy kötelező program lesz
Splitben a Diocletianus palotát mindenképpen nézzük meg

Split elsőszámú látnivalója a tengerparton található Diocletianus palota. Ez egy 1700 éves, római kori műemlék. Diocletianus császár építette magának nyugdíjas éveire, pihenő palotaként. A palota érdekessége, hogy Split közel 500 éven keresztül a Velencei Köztársaság része volt, így a római palotát, saját stílusukban átépítették. Ennek köszönhetően, Split óvárosa tele van zeg-zugos sikátorokkal, római oszlopokkal, erődökkel, velencei villákkal.

A szomszédos Splitbe is érdemes elmenni. Splitnek az óvárosa és a tengerparti sétánya, egyaránt nagyon szép.
Splitnek nemcsak az óvárosa, a tengerparti sétánya is nagyon szép

Splitnek nemcsak az óvárosa szép, de széles, hosszan elnyúló, tengerparti sétánya van. Hasonlít a trogiri sétányra, csak sokkal hosszabb, szélesebb és szerintem itt még a pálmák is magasabbak. Ha sietünk, az előbb bemutatott Diocletianus palotát nézzük meg. Ha jobban ráérünk, sétáljunk végig a Riván vagyis a tengerparti sétányon, majd a sétány végén indul egy kis út mellyen az öböl nyugati oldalán található Marjan hegyre is fel tudunk menni. Nagyon szép képeket csinálhatunk innen Split óvárosáról és a Brac szigetről.

 

Trogir

A Brac szigetről hajós kirándulásokat szerveznek a Split öböl nyugati végén található Trogirba. Trogir a Ciovo sziget és a szárazföld közötti picike szigetecskén helyezkedik el. Eredetileg csak a szárazfölddel volt összeköttetése, majd megépült a Ciovo híd is.

Braci nyaralásunk alatt, Trogirba is látogassunk el
Trogir óvárosa szinte sértetlen állapotban maradt meg

Trogir különlegessége, hogy az egész város szinte sértetlenül maradt meg. Itt nem keverednek annyira az építészeti stílusok, mint Splitben, hiszen Split alapvetően egy római támaszpont volt, amit a velenceiek átépítettek. Trogir ezzel szemben szinte teljes mértékben a velencei időkben alakult ki, így egymást érik a barok-reneszánsz paloták, szentélyek, lakó épületek. Ha a Brac szigeten nyaralunk vagy fizessünk be egy olyan hajós kirándulásra, mely Trogirba tart, vagy Splitből buszozzunk át.

 

Hvar sziget

A Brac szigetről még a szomszédos Hvar sziget érhető könnyen el. A Hvar szigetet hajós kirándulással tudjuk megnézni. Bracnak nincs sajnos közvetlen összeköttetése Hvarral. Ha gyalog keresnénk fel, vissza kell vezetnünk Supetarba, átkompozni Splitbe, majd Splitből szintén átkompozni a Hvar szigetre. Nap végén ugyanez, csak visszafele. Sokkal gazdaságosabb, ha egy hvari kirándulásra befizetünk.

Nagyon szép a Hvar sziget, érdemes felkeresni
Hvar egy igazi mediterrán sziget

A napfényes Hvar sziget már eléggé kint található a tengeren. Kicsit mediterránabb is az éghajlata, mint a Brac szigetnek, mely meg is látszódik a sziget élővilágán. Lényegesen több kaktusz, leander, aloe vera található itt, mint a Brac szigeten. Hvar sziget különlegessége pedig az, hogy ez a sziget is velencei uralom alatt állt a középkorban, s Hvar város volt a velencei flotta téli pihenőbázisa. Ennek következtében Hvar városban egymást érik a díszes reneszánsz paloták, sőt még egy erőd is épült a domb tetejére.

Hvar város a Velencei Köztársaság egyik bázisa volt a középkorban
Hvaron egymást érik a velencei paloták

Ha a Brac szigeten nyaralunk és még ennél is mediterránabb helyre is ellátogatnánk, mindenképpen fizessünk be egy Hvar hajós kirándulásra.

A Hvar szigeten termelik a Világ egyik legjobb borát a Zlatan Grad Cru-t
Ha elég pénzünk van, a Világ egyik legjobb borát is megkóstolhatjuk

A Hvar szigeten termelik a Világ egyik legjobb borát. Ez nem más mint a Zlatan Plavac Grand Cru. Ha van borszerető ismerősünk, egy Zlatan bort érdemes neki vásárolni. Nem feltétlen a Grand Cru-t mert eléggé horribilis ára van. A másik ami nagyon jó szuvenír ajándék az a házi olíva olaj. Ilyet akár itt Hvaron, de a Brac szigeten is vásárolhatunk.

 

Sokat ismételt kérdések

Milyen messze van a Brac sziget?

A Brac sziget Budapesttől 770 kilométerre fekszik, vagyis nagyjából 8 óra alatt le lehet érni. A letenyei határtól 520 km van még hátra, ami nagyjából 5 óra. Részletes útvonal itt »

Hol foglaljak szállást?

  • Modern, tengerparti apartman Supetaron 32e Ft-tól (link)
  • 3*-os hotel Supetaron félpanzióval 28e Ft (link)
  • 4*-os hotel Bol-on reggelivel 37e Ft (link)

Mennyi az autópályadíj a Brac szigetig?

24 euró

Milyen strandok vannak a Brac szigeten?

Bracon alapvetően kavicsos strandokat találunk. Bolnál az Aranyszarv strand a legszebb, ezt mindenképpen próbáljuk ki. Postira mellett a Lovrećina öböl partja homokos. Látnivalók & strandok részletesen itt »

Kövess közösségi oldalainkon is!