Pasman sziget
A 60 km2 területû és a közel három és félezer lakosú Pasman sziget ugyan olyan felépítésű, mint az Ugljan sziget. Ezen a szigeten is csak egyetlen út található (ez is a sziget keleti partján) és erre az útra vannak felfűzve a pasmani falucskák. A sziget nyugati partszakasza (Ugljanhoz hasonlóan) sziklás és nehezen járható. Ennek a hasonlóságnak az a magyarázata, hogy ez a két sziget másfél évszázaddal ezelõttig egy sziget volt, ekkor ásták ki az Ugljan és Pasman sziget közötti tengeri átjárót. Innentől kezdve két különálló sziget Ugljan és Pasman. Néhány évtizede egy 210 méter hosszú híddal ismét összekötötték a két szigetet.
A szigetek földrajzi hasonlóságán kívül egy hatalmas ellentétet is felfedezhetünk, mégpedig azt, hogy Pasman sziget lakossága kevesebb, mint a fele az Ugljanénak és sokkal elmaradottabb is. Erre a magyarázat: Zadar távolsága. Mivel Ugljan sziget pontosan Zadarral szemben fekszik így jobban felhúzza Ugljan színvonalát, mint Pasmanét. Pasman szigetre a vele szemben található Biogradból szoktak ide jönni kikapcsolódni a helybéliek illetve a turisták nyaralni. Pasman szigeten a fõ megélhetési forrás a földművelés, állattenyésztés, halászat illetve a turizmus
Pasman éghajlata
Pasman sziget éghajlata mediterrán. Száraz meleg nyarak és enyhe telek jellemzik. Az éves átlaghőmérséklet 15 fok. Július a legmelegebb ilyenkor az átlaghőmérséklet 24 fok. Nulla fok alá csak nagyon ritkán csökken a hőmérséklet. Napsütéses órák száma több mint 2500, ami annyit jelent, hogy nyáron átlagosan napi 10-12 órán keresztül süt a nap. Pasman növényzete és állatvilága rendkívül gazdag, sok gyógy- és fűszernövény őshonos a szigeten.
Nyaralás és pihenés a Pasman szigeten
Ha a Pasman szigetre tervezzük utunkat ne a legnagyobb fényûzésre számítsunk, mert miden területen eléggé elmaradott Pasman, viszont csodálatos természeti adottságokkal rendelkezik. Ahogy említettük Pasman hegyes-dombos sziget. A szárazföld felüli oldala lakás, itt találhatók a főút mentén a települések. A főútról több turistaút indul a hegygerincre és a nyugati oldal öbleibe. Érdemes egy-két ilyen túrát kinézni, felpakolni elég élelemmel vízzel és strandfelszereléssel mert a túloldalon csodálatos öböl várnak.

Még egy rövid séta és vár a csobbanás
Ha kedvünk van biciklit is bérelhetünk és így járhatjuk be a turistautakat. Azzal viszont előre számoljuk, hogy sok öböl csak gyalogosan közelíthető meg, így kerékpárosan maximum a kilátás marad nekünk. Egy szó mint száz, egy pasmani öböltúra mindenkinek nagyon ajánlott. Szintén csodálatos látvány fogad amikor nap végén visszasétálunk a szálláshelyünkre, mert amikor felérkezünk a domboldalba és visszatekintünk, a naplemetnében tündöklő Kornati-szigetvilágot láthatjuk. Talán ilyenkor lehet a legjobban megérteni, miért is lett nemzeti park..
Pasman szigeten több kolostor is található. Érdemes egy-egy kirándulónapot beiktatni és felkeresni a kolostorokat. Az egyik kolostor Tkon határában egy kis domboldalon találhat Szent Kozma és Damján kolostor. Kralj településen pedig a Szent Dujam kolostort nézhetjük meg.

Sv. Dujam u Kraju kolostor naplementekor (Kraj, Pasman)
Norvég kilátó
A Norvég kilátó Pasman északi felén a 272 méter magas Veli Bokolj magaslaton található. Érdemes felmásznunk ehhez a magaslathoz is, hiszen innen meg a Pasman sziget környékén található szigetvilágot (az Iz-, a Molat-, a Dugi szigeteket és a Kornati szigetcsoportot) lehet teljesen belátni. A látvány olyan, mintha egy bálna-raj úszna el a lábunk elõtt.
Pasman sziget autóútjai
Pasman sziget úthálózata nem éppen a legjobbnak mondható. A sziget Ugljan felõli végén folyamatosan újítják fel az utakat. Pasman várostól lefelé a régi utat hagyták meg. Az új pasmani út szép széles lesz, a régi út pedig a már jól megszokott kétszer egy sávos út.

A régi Pasman fõút
Pasman sziget megközelítése
Pasman szigetet vagy az Ugljan sziget felõl lehet megközelíteni a két szigetet összekötõ hídon keresztül, vagy a Tkon és Biograd között járó kompjárattal.
Kompárak (Tkon - Biograd):
11 Kn/személy, 64 Kn/autó.
Keresés
Buszos utak
Egy napos csobbanás az Adriában |
10.900 / fő |
| 2012.06.22 - 2012.06.24 | |
Egy napos csobbanás az Adriában |
10.900 / fő |
| 2012.07.27 - 2012.07.29 | |


Hozzászólások (3)
0427
0405
0910