×

Osor

Osor a Cres sziget délnyugati részén fekszik, pontosan a Losinj szigettel szemben. Innen lehet egy mozgó hídon keresztül átmenni Losinjra. A középkorban egy nyüzsgő kereskedelmi város volt, ma egy igen népszerű nyaralási célállomás. Nyaranta – júliusban és augusztusban – zenés estéket rendeznek Osorban, ami számos turistát vonz ilyenkor a városkába. Osor Horvátország egyik kulturális fellegvára.

 

 

Rövid történelem

Osor a Cres sziget egyik legrégebbi települése. Az elő lakói illír telepesek voltak. Az ókorban még egy sziget volt Cres és Losinj. Egy görög hős után Apszirtidesz-nek hívták az egykori giga-szigetet. Hogy könnyebb legyen a közlekedés a nyílt tenger és a Kvarner-öböl belső szigetvilága között, a Cres és Losinj szigetek közötti tengeri árkot kiásták.

Osor elforgatható hídja
Ezen az eltolható hídon keresztül megy a hajós, máskor pedig a gépjármű közlekedés

A város felvirágzása és aranykora egészen a XV. századig tartott. Addig Osor volt Cres sziget közigazgatási- egyházi központja és jelentős tengeri kikötőként is működött. A XV. században azonban egy maláriajárvány következtében. Szinte teljesen kihalt Osor. Az életben maradtak Cresbe menekültek. Innentől kezdve Cres város lett a sziget központi települése.

 

Fedezzük fel a várost!

Egy Osor nyaralás során az első teendőn az lesz, hogy végigsétáljunk ezt az épségben megmaradt, tiszta kis települést. Osor látnivalói a várfalon belül találhatók. Ezeket érdemes megnézni:

Cres szigeti szállásokért kattints ide!

A Katedrális a XV. században épült. A főoltár barokk stílusban készült el. Itt található Szent Gaudentius ereklyéje, aki Osor védőszentje is egyben. A Székesegyház harangtornya a templomtól keletre található. Jakov Galeta krki kőfaragómester munkáját dicséri. A XVI. században épült, a XVIII. században rekonstruálták, majd a XIX. században plusz egy szinttel kiegészítették. Ekkor nyerte el mai alakját. A város védőszentjéről elnevezett Szent Gaudentius templom a XIV. században épült kis gótikus szentély. Helyileg a Katedrális nyugati oldalánál fekszik.

Osor az egyik legszebb város Horvátországban
Szép, romantikus óvárossal rendelkezik Osor

Osorban nagyon sok bronzszobrot találunk mely zenészeket formál meg. Ennek oka, hogy a horvát kőfaragók, szobrászok itt Osorban találkoztak és versenyt hirdettek egymás között. Amig nappal dolgoztak, este zenés vacsorákat fogyasztottak el. Innen ered a híres Osor Zenei Esték. Itt a mediterrán hangulat, a szobrászat és a zeneművészet találkozik.

A város északi partvonalán még most is felfedezhető a velencei időkből származó várfal részletei. Eredetileg a török elleni védekezés miatt épült, azonban sok helyen épségben megmaradt.

A horvát kunát először 1018-ban említik egy osori dokumentumban. Ma ugye ez Horvátország hivatalos fizetőeszköze. A kuna eredetileg egy őshonos nyestfajta. Ennek a kis állatnak a bronzszobrát is megnézhetjük az óvárosban.

Cres szigeti szállásokért kattints ide!

Ha végigsétáltunk a látnivalókat, irány a tengerpart. A várostól északra fekvő Bijar kempingnél egy igényesen kialakított strandot találunk. Ahogy azt a kempingektől megszokhattuk, ez a strand is nagyon tiszta, rendezett. A kemping déli részén egy lassan mélyülő partszakaszt találunk, ahova kisgyerekkel érdemes menni. A várostól délre, számos tengerpartot találunk, ahol szabadon strandolhatunk. Osor strandjai alapvetően apró kavicsosak, illetve sziklásak.

Kövess közösségi oldalainkon is!