Omis
Omis egy 5 ezer lelket számláló kis halászfalú Dalmácia szívében. Festõi szépségû fekvése, turisztikai adottságai és legendás történelme miatt közkedvelt uticél. Megközelítését segíti, hogy az innen 20 kilométerre található Splitbõl 20 percenként indul buszjárat Omis irányába.
Omis történelme
Omis városát illír törzsek alapították. Már Kr.e. 1000-ben említik írásos emlékek. Kr.e. 400-ben görög telepesek érkeztek a partokra és kolóniát alapítottak. Az első században egy újabb náció jelent meg Omis partjainál, az olaszok és római helyőrséget emeltek a partra. A római időkben Oneum névre hallgatott Omis. A római korból számos dombormű, sírfelirat, lámpa, érme került elő, melyek ma a Városi Múzeumban láthatók.
A XII. században kalózok hajóztak le a Certinán és elfoglalták Omist. Ugyan a helybéliek többször is összefogtak, hogy elkergessék Omis-ból a kalózokat, de ez sosem járt sikerrel, sőt inkább megtorlás várt a felkelőkre. Az omisi kalózok nehogy meggyengültek volna a helyi parasztok felkeléseitől, hanem pont ellenkezőleg, annyira megerősödtek, hogy innen tartották ellenőrzésük alatt a Braci tengeri csatornát. A kalózok ellenőrzése kiterjedt még a Hvar- és a Solta szigetekre is.
1444-ben megjelent a Velencei Köztársaság Omis partjainál és elfoglalták Omist. A velencei uralom mintegy háromszáz éven keresztül, egészen 1797-ig tartott. A velencei uralom alatt katonai létesítményeket építettek, megerősítették a város védelmét és fontos tengeri kikötővé tették Omist. Ebben az időben élte Omis a fénykorát. Még ma is számos velencei stílusú ablakpárkány és díszítő elem fedezhető fel a palotákon. A XIX. században a lakosság gyors szaporodása miatt lebontották a városfalakat és kiterjeszkedett a város a környező partszakaszokra. Az eredeti városfal maradványai felfedezhetők még néhány helyen az óvárosban.
A Velencei Köztársaság bukása után - a szokásos "sorminta" következett - vagyis osztrák, francia, osztrák, olasz, német uralom jött Omis városának életében. A II. világháború után Horvátország többi városával együtt Omis is Jugoszlávia része lett. 1991-ben került végleg Horvátországhoz.
Omis látnivalói
A város felett a sziklafalon áll még ma is a kalózok egykori erődítménye. A erőd a XIII. században épült innen tartották ellenőrzésük alatt a kalózok a környező tengereket. Először a dubrovnikiak szemében lettek szálkák az omisi kalózok, mivel annyira erősen a kezükben tartották a környező tengereket (a szárazföldet és a szigeteket), hogy nem tudtak ebben a térségben adót szedni. A XV. században pedig a Velencei Birodalom szemében lett szálka Omis, akik nem tétlenkedtek sokáig, elfoglalták az egész várost. Aki Omisban vagy a környékén nyaral, érdemes felmásznia ide a 311 méter magasan fekvő erődbe, mert csodálatos kilátás nyílik a tengerre, a szemben levő Brac szigetre és a környező szigetvilágra.

A Fortica erőd 311 méter magasan
Omis különlegessége a Cetina-szurdok, amely eleinte egészen szűk és meredek, majdnem teljesen függõleges sziklafalak mentén halad felfelé a folyón, majd folyamatosan kiszélesedik és egy gyönyörű vadvízi tájjá alakul át. A folyó hajózható végén egy kis fogadó várja a vendégeket, a helyi specialitásokkal.
TIPP! Omis szurdok-túra
Az Omis szurdok-túrára több utazási iroda is szervez kirándulást, de mi magunk is megszervezhetjük az utunkat. A 3. pontnál található egy autóbusz megállóhely ahova Splitbõl jönnek a buszok (Split kb. 20 km innen). Ha átmegyünk a hídon, akkor a 4. pontnál lehet a hajókba beszállni és kialkudni az "úti költséget"! Alku kötelezõ! :)
Homokos tengerpartok, strandok
Omis városa előtt hosszan elnyúló homokos tengerpartok találhatók. Ezek a tengerpartok, strandok valóban homokosak, a sziklafalak között áttörő Certina folyó hordalékaiból keletkeztek hosszú évszázadokon keresztül. Omis városa előtt is a Certina mindkét oldalán hosszan elnyúló lassan mélyülő homokos strandok vannak.

Kilátás a Fortica erődből a hotelsor előtti homokos strandra.
Jól látszódik a Certina folyó hordaléka.
A strandok jól felszereltek, vannak napágyak, mellékhelységek, étkezési és sportolási lehetőségek. Akinek nem lenne elég Omis strandja, azok továbbmehetnek a mintegy 20 kilométer hosszú Omisi-riviéra bármely más városába is. Szinte mindenhol szép gondozott strandot találunk.
Keresés
Buszos utak
Plitvicei tavak (1 napos, utolsó) |
11.900 / fő |
| 2010.09.25 - 2010.09.25 | |




Hozzászólások (0)